2010. augusztus 2., hétfő

Az elhanyagolt oldal

Sajnos ez az idei év, nem a mi évünk. A családban már két temetés is volt, amit nagyon nehezen viseltem, viselek. De az élet megy tovább. Eddig is voltak bullos események, amit többé kevésbé meg is örökítettem fényképen. Most időm is van, egy kicsit visszatekinteni, és felrakni az elmúlt hónapok történéseit. Kedves olvasó, ha van időd, akkor kérlek nézd végig az előzményeket.

Bébicsőszők

Már régóta tudom, hogy Afró a világ leglelkiismeretesebb mamája, de hogy gyerekei is örökölték ezt a tulajdonságát, azt nem gondoltam volna. Jelenleg van egy hatalmas Skót Terrier almom, ami hét tökmagot foglal magába. Ők most hat hetesek, szóval abban a korban vannak, amikor lerágják az ember haját is. Minden időmet lefoglalják, de így sem sikerül teljesen lefárasztanom őket. Feladtam a küzdelmet, s gondoltam, lesz ami lesz. Összeengedem őket a többi kutyával. Ekkor ismét egy olyan hatalmas szeretet és a másikkal való törödés járta át a kertet, hogy teljesen meghatódtam. Csülök, Babe, Harmi olyan szeretettel godoskodott a kicsikről, mindha tapasztalatuk lenne a gyereknevelésben. Döbbenetes volt. Ime néhány kép a kis haramiákról, ahogy kínozzák a bullokat.









2010. augusztus 1., vasárnap

Reggeli tombolás

Egyre nehezebben viseljük a meleget. Hajnalban és koraeste tudjuk kicsit kitombolni magunkat. Egyébként csak az egyik sarokból fekszünk a másikba. Általában hajnalban vannak az igazi nagy bunyós játékok, de esténként is kimozgatjuk a fekvésben meggémberedett izmokat.





2010. július 31., szombat

Kertész leszek

Babe újabban a száguldás szerelmese lett, s míg anyja a kis fűnyróba szerelmes, Ő nem éri be akármivel, neki csak a kistrator jó. Ha neki állok a fűnyírásnak, akkor azonnal ott terem, és pontos számításokba kezd. Pontosan kikalkulálja, hogy mekkorát kell ugrania, és meddig kell szaladnia a traki mellett, hogy az ölemben landolhasson. Eléggé komikus látvány már csak az ha egy bull elkezd gondolkozni. Na szóval lényeg a lényeg, nélküle nincs fűnyírás.



2010. július 22., csütörtök

Békakirály

A rengeteg tavaszi esőnek, és a sok-sok belvíznek köszönhetően, tele lett az udvarunk apró pici béka gyerekekkel. Naná, hogy kutyáim boldogak tőle. Folyamatos a vadászási lehetőség ! Egyik legügyesebb vadászunk Babe. Csak a csepp agyába nem fér a drágámnak, hogy rágugrál a békára, agyon mancsolja azt, akkor az miért nem ugrál tovább :)))) De így órákon keresztül képes önnmagát elszórakoztatni.




Nagyon gyerek még ez a kutya :( Lehet, hogy soha nem nő be a fejelágya.

2010. július 21., szerda

Pusztítók

Folyamatosan rendezgetjük a kis környezetünket. Mindíg igyekszünk valami újabb darabbal csinosítani azt. Természetesen figyelembe vesszük, hogy kutyákkal vagyunk körbevéve, s nálunk ez az első szűrő. Ha a kutya megkívánhatja, akkor nem vesszük meg. Évek óta le van rakva jó pár napelemes kertilámpa. Mint írtam, évek óta, tehát az idő vasfoga (és nem a kutyáké) már megláttszottak rajtuk. Gondoltuk ezek olyan kis helyesek voltak, nagyon jó kis hangulatot adtak a nyáréjszakákon, ezért lecseréljük őket újakra. Megtettük. 25 db édes kis pagoda alaku csodát vásároltunk. Akciósan ! Igy csak 990 volt darabja. Éljen. Hazavittük. Én beszenvettem a földbe őket. Két nap múlva Csücsi és Babe, nagy leleménnyel felfedezte (gyors a reakció idejük, egy skótnak kb. fél óra) az új szerzeményeket, és kb egy óra leforgása alatt mindet kiírtotta.
Én már nem is tudom mit adjak nekik játszani. Labdákat szemvillanásnyi idő alatt tépik szét, gumi játékot nem lehet, mert megeszik. Szóval én nemes egyszerűséggel egy darab betontömböt adnék nekik. Sanyi megkegyelmezett nekik, és hozott órjás méretű aportfákat. Talál ezzel ellesznek egy darabig.




Tudom a képeken nem látszik, de higyjétek el, hogy többet is vett. De az az igazi játék, ha a másiktól vesszük el.


2010. március 22., hétfő

HBTK Klub Show 2010

Világ végére mentünk, kora hajnalban Sopron-Ágfalvára, hogy ismét megmutassuk a kuttyokat. Csücsök indult növenék osztályban, és vittük magunkal Babe-t is, hogy Ő is lásson világot. Babe fiatal osztályban indult. Egy nagyon tágas, napfényes fedett lovardában került megrendezésre a kiállítás. Minimális csúszással kezdődtek a barálatok, de ezt a csúszást nem hogy behozták volnak, de még jobban elhúzódtak a bírálatok. Szóval mire a minik sorra kerültek már a nap is lement, ezért nem sikerült jó képeket csinálni. :( Összességében ismét egy jól megrendezett, nagyon jó hangulatú kiállítás volt. Sikerült új emberekkel, kutyabolondokkal megismerkedni, és régi ismerősökkel nagyot beszélgetni.


A bírálatokat Mrs. Sarah Foster ( UK Bilboen kennel) végezte.



Eredmények:

Sweeney Todd form Flashbang - K1, CAC


Total Enigma from Flashbang - K2


Ez úton szeretnék ismét köszönetet mondani Fekete Árpinak mint "maszkmesternek " és Fekete Andinak, hogy gyakorolt kutyáimmal és felvezette őket !

2010. március 3., szerda

2010. január 30., szombat

Bullfagyasztó hideg

Ma at országos havazásból nekünk is kijutott, igaz nem olyan mértékben, mint a pesti barátainknak, de azért itt is esett rendesen. Hosszú idő óta most volt az első nap, amikor olyan igazi kutyás, bolondozós, fényképezős napot tarthattunk itthon.
Bulljaink eleinte szörnyülköde nézték a skótókat, aztán ők is rájöttek a havazás örömeire. :)






Hólapátolás után Sanyi is csatlakozott hozzánk, mert elhatározta, hogy megtanítja hóembert építeni a kutyáinkat.



- Látod lefagyott a kezem !