2009. október 10., szombat

World Dog Show - Bratislava (SK)

Végre itthon, végre túl vagyunk ezen is ! Talán most jöhet egy-két nap láblóga. Nagyon nagy bátorsággal, annál kevesebb bizalommal, de beneveztük Csücsit a világkiállításra. Miért mondom, hogy kevés bizalommal ? Mert látom kutyám erősebb, és gyengébb pontjait, és még mindíg úgy érzem, hogy nem igazán értek a fajta bemutatásához. Igaz ez a kiállítás minden gondolatomat és érzetemet megcáfolta. Hatalmas mezőnyben 19. kutyaként álltunk be a ringbe a fiatal kanok közé. Természetesen Csücsi hozta a formáját, míg vártunk a bírálatra, Ő úgy gondolta, hogy azért vagyunk ott, hogy más bullokkal játszunk. Nem akara tudomásul venni, hogy az a labda más játéka, hogy a másik kutya nem játszani jött, és ennek a véleményének ugatással is többször hangot adott. Szóval állati ciki volt, hogy csk az én kutyám nem tud viselkedni a ringben. Azzal vigasztalom magam, hogy majd belerázódik ebbe is, és előbb utóbb csak rájön, hogy miért is megyünk oda. Viszont mikor túl lettünk a várakozáson, és a valódi munkára került a sor, akkor megmutatta, hogy van némi elképzelése arról, hogy mit is várok tőle. Az asztalon is, és a bírálat alatt is nagyon szépen dolgozott, aminek az lett az eredménye, hogy harmadik ként végzett a bemutatott fiatal kanok között.

Szóval..........


Fénykép egyenlőre nincs, de igéretet kaptam Emesétől, hogy e-mailban küldi. Előre is nagyon köszönöm neki !


4 megjegyzés:

Molnár Ágnes írta...

Gratulálok csülöknek, és persze nektek is:o)))

Unknown írta...

Friss olvasóként szeretettel gratulálok! Remélem személyesen is megtehetem majd...egy "malacka" kiválasztásakor! :)

Rita írta...

Nagyon-nagyon gratulálunk Csülinek, ez igazán nagyszerű eredmény!!!!
(A handlinget megtanulni nem feltétlenül egyszerű mutatvány, de idővel a szőrtelen fajtában is vérprofi leszel! ;) )

gaeloway írta...

Hatalmas gratuláció Csülöknek, Szőkének és persze Neked!!! Csak azt sajnálom, hogy olyan messze voltak a ringek és nem láthattalak "vért" izzadni a fiatalúrral! Puszi Vic